Ahogy már korábban pedzegettem, lesz valami új, valami szuper, valami nagyvolumenű! Nos, itt van!
Talán ismeritek Simon András grafikusművészt, csodálatos egyvonalas grafikákat készít (Ugyebár kedvenceim az egyszerűen nagyszerű dolgok :) ).
De kezdjük az elejéről. Amikor elkészült a kelta nyaklánc, nagyon boldog voltam, hogy elértem azt hogy már nem csak alapelemekből dolgozom, hanem igényes mintát tudok szabadon is készíteni, és már rám is igaz a drótos szabály: "Amit egy vonallal le tudsz rajzolni, azt el lehet készíteni drótból is!" Nővérem ekkor adta a kezembe Simon András könyvét, a Rejtjelek-et, amiben a grafikái mellett saját versei, illetve inkább gondolatai vannak, eszperente nyelven. - Azonnal beleszerettem a képekbe, és elkészítettem egy medált.
de a szerzői jogokra gondolva nem töltöttem fel ide. Gondoltuk nővéremmel, hogy meglátogatjuk őt együtt a galériájában és megkérdezzük hogy felhasználhatom-e a munkáit, de képtelenek voltunk időpontot találni, így pár hét múlva e-mailt írtam neki. Nem váratott sokáig a válasszal, és annak tartalma minden reményemet felülmúlta: Mivel igényesnek és szépnek tartja munkáim, nem csak hogy megengedi, hogy a grafikáit felhasználja, de szívesen látja "közös alkotásainkat" a galériájában.
A jövőben sok-sok Simon András motívummot készülök "megdrótosítani" medál, fülbevaló, fali dísz és könyvjelző formájában, amik megrendelhetők tőlem, illetve megvásárolhatók lesznek a Művész úr műterem galériájában a Várfok utca 12.-ben.
Simon András önmagáról: Szüleim elmondása szerint már két és fél éves koromban is ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy nyomot hagyjak a világban. Ez abban nyilvánult meg, hogy bármilyen kezem közé kerülő tárggyal, amely képes volt vonalat húzni, absztrakt grafittiket helyeztem el a lakásunk falain. Szelíd szülői biztatásra aztán rászoktam a papírra és ezt a nemes matériát azóta sem hagytam el.
Egy művészettörténész Simon Andrásról: Lélektől lélekig egy vonallal. Hangok nélkül, csupán a papíron hagyott jel lendületes ívével, finom rezdüléseivel szólít meg bennünket Simon András művészete. Hosszú évek óta már, hogy munkái kitörölhetetlen nyomokat hagynak a szívünkben. Rajzai szeretetből és szeretettel készülnek és jutnak el a címzetthez, a nézőhöz. Örömünnep minden alkalom, amikor célba ér egy – egy ilyen nagy gonddal és mesterségbeli tudással rajzolt, mély gondolati tartalommal átitatott grafika. Nem kell műértőnek lenni, nem kell semmiféle művészettörténeti előtanulmány ahhoz, hogy megértsék és megérezzék, miről mesélnek, mit is sugallnak a képek, hiszen Simon András grafikái közvetlenül a nézőkhöz szólnak.
Simon András facebook oldala
...
Now I can't translate the whole story to English.
I will work with a graphic artist called András Simon.
He makes beautiful single line graphics. And as the "law of the wire" says: everything you draw with a single line - can be made from wire.
In the future I want to make many many jewel from his motifs: pendants, earrings, wall-decorations, and bookmarks. They can be oredered from me, or you can buy them in his studio gallery in Budapest.
Andras Simon about himself: My parents told me that I had had a never ceasing urge to leave some kind of tracks in the world since the age of two and a half. This meant that I used any object suitable for drawing a line to put abstract graffiti on our flat’s walls. Then a mild but rather firm encouragement came from my parents to make me use paper instead. I have never left that noble material since then.
An Art historian about Andras Simon: A single line from soul to soul. No sound, only the signs left on paper talks with their sweeping curves, delicate vibrations, and open or promising hints communicate in András Simon’s art. It has been long, since his drawings leave indelible traces in human hearts. Love is what these works are made of and with, to find the way to the addressee: the public. Each and every time is joyful, when a picture drawn with skill and filled with deep spiritual meaning is finally delivered. You don’t have to be an art critic or an expert of art history to be able to understand and absorb what these pictures suggest, since András Simon’s works are meant to reach the viewer directly.
András Simon's Gallery
András Simon's facebook page